Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is – tartja a mondás. És milyen igaz. Egy valódi Hungaricum nyomába eredtünk, kifigyeltük, miként főzik a pálinkát a profik.
Közeledik a disznóvágások ideje és ilyenkor minden falusi háznál elengedhetetlen kelléknek számít a jó magyar pálinka. A pálinkáról és fajtáiról ugyan mindenki tud valamicskét, ám az már nem ennyire egyértelmű, miként is készül és mit nevezhetünk pálinkának.
A legfontosabb talán az, hogy a pálinka cefréből illetve törkölyből készül, és talán ez a két olyan alapanyag, amiből valóban minőségi nedűt lehet előállítani.
Az erjedt, kimagozott gyümölcsök (cefre) és a szőlő préselés után visszamaradt kacsok és szemek (törköly) mellett akad, aki borseprőt (a tulajdonképpeni must alja) visz a hatósági engedéllyel rendelkező szeszfőzdébe. A mesterek szerint ez utóbbi is alkalmas pálinkának, de meg sem közelíti a gyümölcsök felhasználásával főzött szesz ízét.
Vimola Imre somogyjádi szeszfőzdéje békebeli hely, nem látni ott modern acéltartályokat, villogó gépeket. Minden a hagyományok elvét követi, fatüzelésű rézüstökben fortyognak az alapanyagok. Pulai Zoltán pedig készségesen mutatja be a folyamatot.
Október – november táján a legnagyobb a forgalom, de hamar megtudjuk, hogy a mesterek jövő év elejéig be vannak táblázva. Ősz végén van a pálinkafőzés szezonja.
A bámész városiak, akik csak valamelyik bolt polcán vagy fesztiválon találkoznak pálinkával, nem is tudják mit kínálnak nekik, ám egy biztos, az ágyasnak és mézesnek nevezett italokat ki kell hagyni a felsorolásból ha pálinkákról beszélünk.
A törvény szerint, ahogyan a bor esetében, úgy a pálinkánál is szeszhamisításnak számít az utólagos cukrozás. Tiszta, természetes szeszt csak valódi alapanyagokból szabad főzni.
De a törvény szigorúan megköti azt is, ki mennyi pálinkát főzethet le és azzal miként rendelkezhet. Szigorúan csak saját használatra engedélyezik a pálinkafőzetést, a kész terméket eladni, de még elajándékozni sem lehet.
