Pálinkának nevezzük az olyan borszesz – spiritusz – tartalmú folyadékot, amely közvetlen fogyasztásra, ivásra van szánva. A pálinka szeszt tartalmazó folyadékokból – cefre – lepárlás – kifőzés – útján készül. Készítenek pálinkát még úgy is, hogy erős kész szeszt annyi vízzel higítanak, hogy ivásra alkalmassá váljék. Ez utóbbi módon készültet mondják közönséges pálinkának, vagy egyszerűen csak pálinkának.

Ellenben a bizonyos borkészítési maradékokból – borból, borseprőből, bortörkölyből – előállítottakat, vagy a bizonyos gyümölcsökből készülteket nemes pálinkáknak.

A pálinka értéke, a szesztartalmon kívül, függ az abban található illatos és zamatos alkotórészek minőségétől és mennyiségétől.

Jóminőségű gyümölcsszeszek – nemes pálinkák – előállításához cukortartalmú és zamatos, illatos gyümölcsöket használnak. Úgy termesztett, mint vadontermő gyümölcsök használhatók föl e célra. Bőséges gyümölcstermés esetén a felesleg jobban értékesül, ha azt nemes pálinkák készítésére felhasználjuk, mintha másképen értékesítenénk. Minél több cukor van valamely gyümölcsben, annál több szeszt – pálinkát – ád, minél zamatosabb az, annál értékesebbet.

Száz kilogramm cseresznyéből átlag 10.2 liter 50%-os cseresznyepálinka, ugyanennyi szilvából mintegy 8.30 liter 50%-os szilvórium gyártható. Egy hektoliter áfonyagyümölcs mintegy 4 liter, alma 5 liter, málna és földi szeder 3-4 liter 50%-os pálinkát szolgáltat.

Jóminőségű pálinka készítéséhez teljesen megérett, esetleg túlérett gyümölcsöt használjunk. A penészes, hibás gyümölcsöket különítsük el; a nagyobb gyümölcsökből a hibás, rothadt részeket vágjuk ki. A gyümölcsöket jól aprózzuk fel cefrének és azután melegebb helyen hagyjuk kierjedni, kiforrni. Amidőn az erjedés – forrás – teljesen befejeződött, vagy azonnal kifőzzük a cefrét, vagy pedig jól záródó hordóba öntjük, hogy állás közben meg ne penészedjék, ecetesedjék és később főzzük – pároljuk – ki.

A lepárlásnál kapott szesz, az ú. n. vadka, még nem oly erős, hogy pálinka néven föl lehetne használni. Azután avval az elővigyázattal pároljuk le a vadkát, hogy kellő erősségű – szesztartalmú – szeszt, illetve pálinkát kapjunk. Vigyázni kell a kifőzésnél arra is, hogy a cefrében lévő törköly oda ne égjen, meg ne kozmásodjék, mert különben silány, rosszízű pálinkát kapunk. Az elkészült pálinkát azonnal, frissen nem lehet fogyasztani. Azt még egy ideig állani kell hagyni – érlelni.

Egyik-másik pálinkafélét, például a szilvóriumot, új hordóban kell érlelni, hogy abban megfestődjék. Másokat már használt, régi, de tiszta hordókban érleljük, amelyekből azok semmiféle festőanyagot nem vehetnek magukba. Ha üvegekben érleljük a pálinkákat, időnkint át kell azokat fejteni, úgy hogy átfejtés közben jól átszellőztessenek. Érlelés alkalmával válnak azok egészen tiszta, kifogástalan zamatos ízűvé és ekkor fogyaszthatók csak.

A bor és a borseprő szeszt tartalmaznak. Ha kifőzzük – lepároljuk ezeket, belőlük is nemes pálinkák nyerhetők.

A borból előállított nemes pálinka a cognac, a seprőből készül a seprőpálinka. A szőlő törkölye cukrot és zamatos alkatrészeket tartalmaz. Ha az ebben lévő cukrot szeszes erjedésnek indítjuk s ennek befejeztekor kifőzzük – lepároljuk – törkölypálinkát kapunk. Minél jobb, minél erősebb borból, minél jobb és minél több bort tartalmazó seprőből főzünk pálinkát, annál értékesebb cognacot, illetve annál finomabb és annál több seprőpálinkát kapunk.

A törkölypálinka mennyisége függ a törköly cukortartalmától. Hibátlan friss törköly annál több és annál finomabb pálinkát ad, minél több volt benne a cukor, minél jobb bor előállításánál nyertük és minél gondosabban főztük azt ki.